VI. Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónap programsorozat 2009

A programokhoz tartozó képgaléria:

 

VI. Esélyegyenlőségi Hónap programsorozat

 

II. Velencei-tó Szupermaraton az esélyegyenlőség jegyében

Időpont: 2009. augusztus 29. (szombat) 07.30 óra

Helyszín: Velence Resorts & Spa, Velence Béke út

Kapcsolattartó: Róka Gyula – 22/505-986

Immár másodszor került megrendezésre a velencei szupermaraton, ahol a szervezők ígéretükhöz híven egyre színesebb programpalettával várták az érdeklődőket. Ez már nemcsak egy „egyszerű” jótékonysági futóverseny, sokkal több annál. Idén a tó körül az eddig csak futók számára kialakított pihenőhelyeken kisebb betétprogramokat szerveztek az esélyegyenlőség jegyében, sőt a maratoni távra fogyatékossággal élők is jelentkezhettek, akár látás-, hallás-, mozgássérült. Természetesen a látássérültek segítővel vagy tandemkerékpárral, a mozgássérültek pedig hand-bike-al.  

 

 

Kerékpárút átadás – Iszkaszentgyörgy 

Időpont: 2009. szeptember 5. (szombat) 16.00 óra

Helyszín: Privát út és a Petőfi út kereszteződése, Iszkaszentgyörgy

Kapcsolattartó: Róka Gyula – 22/505-986

A kerékpárutak nemcsak az ép emberek, de a látássérültek és a mozgássérültek számára is kiváló mozgási lehetőséget biztosítanak, hiszen tandem kerékpárral és hand-bike-al is használható. Az elmúlt évben az Iszkaszentgyörgy – Székesfehérvár távon vakok és látók kerékpározását szervezte meg az Esélyek Háza - akkor még csak főúton. Idén már biztonságosabb körülmények között élvezheti mindenki a biciklizés örömét.

 

Klikkelj rá nagyi! - Számítástechnikai tanfolyam idősek számára  

Időpont: 2009. szeptember 7. (hétfő) 10.00 óra

Helyszín: Nappali Centrum, Székesfehérvár Sörház tér 3.

Kapcsolattartó: Róka Gyula – 22/505-986

Májusban és júniusban - az előző tanfolyamok iránti nagy érdeklődésre való tekintettel – felvételi eljárás keretében kerültek kiválasztásra azon szerencsés időskorúak, akik részt vehetnek, a számukra szervezett 3 csoportos számítástechnikai tanfolyamon. Az időseknek nagyobb gondot jelent a hivatalokban való várakozás, mint egy fiatalabbnak, ezt a problémát áthidaló megoldás a számítógép és általa az internet használata. Amennyiben sikeresen elsajátítja a tanfolyamon tanultakat, a világháló segítségével képesek lesznek elintézni a hivatali ügyeiket vagy unokáikkal és barátaikkal való levelezéseiket. A tanfolyam több szervezet - Civil Szervezetek Regionális Szövetsége, Alba Regia ifjúsági és Szabadidős Egyesület, Esélyek Háza - együttes összefogásának köszönhetően valósult meg.  

 

„Ezeréves Fejér Megye” – versmondó verseny idősek számára

Időpont: 2009. szeptember 10. (csütörtök) 10.00 óra

Helyszín: Erzsébet téri Művelődési Ház, Mór

Kapcsolattartó: Életet az Éveknek Nyugdíjasklubok Szövetségének Fejér Megyei Szervezete

Rubina Sándor - 30/580-23-30

A versmondó versenyt helyi és kistérségi nyugdíjas szervezetek hívják életre az „Ezeréves Fejér Megye” rendezvényhez. A program célja, hogy ne csak a nagyvárosi szervezetek élvezzék a reflektorfényt, hanem fontos szempont, hogy a kis szervezetek is teret kapjanak, bekapcsolódjanak a megyei vérkeringésbe. 

 

A Fecskepalota 15. születésnapjának ünnepélye

Időpont: 2009. szeptember 12. (szombat)

Helyszín: Fecskepalota, Gánt-Bányatelep

Kapcsolattartó: Dezsőné Rácz Hilda – 22/582-027

A Szép Jelen Alapítvány 15 éve fogadja üdülőjében a fogyatékkal élőket, fennállásának évfordulóját országos esélyegyenlőségi fotópályázattal, speciális páros tájékozódási versenye ünnepli. A programra az ország minden tájáról érkeztek a pályázatban meghirdetett munkák alkotói és meghívottak.

 

Bababörze

Időpont: 2009. szeptember 13. (vasárnap) 08.00 óra

Helyszín: Vizivárosi Általános Iskola, Székesfehérvár Budai u. 90.

Kapcsolattartó: Marczinkó Ágnes 30/316-31-97

A program célja a gyermekes családokat segítő babaholmik csereberéje. Számos szülőnek óriási költséget jelent a gyermek ellátása, mivel sokuknak megfizethetetlenek a boltokban vásárolható termékek. Sok gyermekholmi válik feleslegessé a gyerekek növekedésével, ezek azonban másoknak még használhatóak.

 

 

Esélyegyenlőségi Sportcentrum - megnyitó

Időpont 2009. szeptember 14. (hétfő) 17.00 óra

 

Helyszín: Széna Téri Általános Iskola Székesfehérvár, Széna tér 10.

Kapcsolattartó: Róka Gyula – 22/505-986

Az esélyegyenlőségi sportcentrum harmadik éve működő sportolási lehetőség az idősek és a fogyatékossággal élők számára. Kondicionáló torna és teremfoci, kerekesszékes tenisz, csörgőlabda játék, nagycsaládosok számára sportfoglalkozások, így a hét minden napján különböző foglalkozások várják az érdeklődőket.

 

Molnár Gábor Rehabilitációs Központ megnyitó

Időpont 2009. szeptember 16. (szerda) 11.00 óra

Helyszín: HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. - Színházterem,

Székesfehérvár Malom utca 2.

Kapcsolattartó: Lászlóné Böröndi Mónika - 30/821-2147

2009 áprilisában sikerült útjára indítani a Molnár Gáborról elnevezett Látássérültek Rehabilitációs Központját, melynek szolgáltatásai a régió összes látássérültjét érintik. Az ünnepélyes átadásra 2009. szeptember 16-án került sor. A megyeszékhelyen 2009. április óta működő központ azért kuriózum a többi magyarországi rehabilitációs létesítményhez képest, mert az itt dolgozó szakemberek nagy része, szintén látássérült. Egy látássérült személyt leginkább egy szintén ugyanilyen fogyatékossággal élő személy érthet meg legjobban, ezáltal válik hitelessé az itt folyó munka. A Központ szolgáltatásai között szerepel az elemi rehabilitáció, mely felkészít az önálló életvitelre, és a megváltozott élethelyzettel együtt járó külső, illetve belső konfliktusok kezelésére.

 

Adományozás

Időpont 2009. szeptember 18. (péntek) 10.00 óra

Helyszín: Ficánkoló Óvoda, Pátka Vak Bottyán tér 2.

Kapcsolattartó: Róka Gyula – 22/505-986

Az Esélyek Háza fennállása óta összegyűjti azokat a használt ruhákat, könyveket, plüssállatokat, amik sokak számára már feleslegessé váltak, viszont jó állapotuk miatt ezek adományozásával sok gyermeknek örömet tudunk okozni. E hónapban a pátkai Ficánkoló Óvoda növendékei részesültek az adományokból.

 

 

Esélyóra

Időpont: 2009. szeptember 23. (szerda) 08.00 – 11.00 óra

Helyszín: Munkácsy Mihály Általános Iskola, Székesfehérvár Munkácsy Mihály út 10

Kapcsolattartó: Esélyek Háza 22/505-986

Az Esélyórák speciálisan megtervezett toleranciaépítő foglalkozások. Játékos formában hívjuk fel a gyerekek figyelmét az akadálymentesítés ügyének jelentőségére. Megismerkedhetnek többek közt a kerekesszék használatával, a vakvezető kutya feladataival és az alternatív kommunikációs eszközök használatával. (siketek jelnyelve, Braille – írás). Az órákat fogyatékkal élő emberek tartják, a saját életükön keresztül megszerzett tapasztalataik  átadása a cél, amely közelebb hozza életüket az egészséges gyermekek számára.

 

 

CISZ és EH együttműködési szerződés aláírás

Időpont: 2009. szeptember 23. (szerda) 12.30.óra

Helyszín: Civil Szervezetek Regionális Szövetsége, Székesfehérvár Balatoni u. 8.

Kapcsolattartó: Kriston Renáta – 22/506-186

Az együttműködés tartalma, szolgáltatások és feladatok megosztása, annak érdekében, hogy ne kerülhessen sor párhuzamos feladatvállalásra. Egymás között folyamatosan egyeztetve törekszik arra a két szervezet, hogy ezekben a vállalt feladatokban ne legyen átfedések.

 

Hogyan tovább? – segítőkutya képzés

Időpont: 2009. szeptember 23. (szerda) 13.00 óra

Helyszín: Civil Szervezetek Regionális Szövetsége, Székesfehérvár Balatoni u. 8.

Kapcsolattartó: Szokó Zsolt - 22/318-700

Szakmai fórumot tartott a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete a látássérülteket segítő vakvezető-kutyák képzéséről állatorvosok, trénerek közreműködésével. 

 

 

Ismerd meg városunkat – játékkártya átadás

Időpont: 2009. szeptember 24. (csütörtök) 14.00 óra

Helyszín: Vizivárosi Általános Iskola,

Kapcsolattartó: Róka Gyula – 22/505-986

Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület a már jól ismert városunk nevezetességeit bemutató naptár után egy újabb termékkel célozza meg a legfiatalabb korosztályt. Székesfehérvár szobrait bemutató játékkártyát még egy év után is aktuális, hiszen nincs naptári évhez kötve a játék. Az ötletet az adta, hogy ne csak egy kellemes időtöltést biztosítsunk a gyerekeknek, hanem a városi értékeket is megismertessük velük. 

 

 
 

ÉFOÉSZ Esélyegyenlőségi napja

Időpont: 2009. szeptember 25. (péntek) 09.00 óra

 

Helyszín: Ifjúsági Sportközpont Székesfehérvár, Bregyó köz 1.

Kapcsolattartó: Kaposváriné Varga Zsuzsa 30/3479-958

Szabadidős és sportprogramokat szervezett az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (Fejér megyei szervezete) az Egyenlő Esélyek Egyesülettel közösen, valamennyi megyei ápoló-gondozó otthon munkatársaival és az intézmények lakóival. Különböző kézműves- és sportbemutatók és versenyek, elsősegély-, tűzoltó- és rendőrségi bemutató.

 

 

Akadálymentesítési fórum

Időpont: 2009. szeptember 28. (hétfő) 10.00 óra

Helyszín: Hiemer-ház Székesfehérvár, Jókai utca 1.

Kapcsolattartó: Szokó Zsolt 22/318-700

Székesfehérvári tömegközlekedés jelenlegi állapotáról tartott szakmai fórumot az Alternatíva Közhasznú mozgássérült Egyesület, a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete és az Egyenlő Esélyek Egyesület. A szervezetek célja, hogy felhívják a figyelmet a hozzáférhető társadalmi környezet megteremtésének fontosságára, amely a fogyatékossággal élő emberek önálló, szabad mozgását, életterének kinyílását teszi lehetővé. A fórum a jelenlegi állapotot és a tervezett változásokat mutatta be.

 

 

Videoton FC – Esélyek Háza szerződéskötés

Időpont: 2009. szeptember 28. (hétfő) 10.00 óra

Helyszín: Sóstói Stadion, Székesfehérvár Csikvári u. 10.

Kapcsolattartó: Esélyek Háza 22/505-986

Az együttműködés lényege, hogy a neves fehérvári futball klub vezetősége fogyatékkal élők (mozgás, hallás, látás és mentális sérültek) számára igény szerint biztosít jegyeket a Videoton FC bajnoki mérkőzéseire, amelyek jó helyre kerüléséről az Esélyek Háza gondoskodik. A jegyigényeket az Esélyek Házában lehet jelezni a szokásos elérhetőségeken.

 

 

VII. Para-aktív nap és Integrált sportnap

Időpont: október 2. (péntek) 10.00-15.00 óra

Helyszín: Bregyó-közi Ifjúsági és Sportcentrum Székesfehérvár, Bregyó-köz 1.

Kontaktszemély: Tarsoly Márta - 30/ 2680-130

A rendezvény célja, hogy a megyében élő mozgássérült és ép emberek közösen vegyenek részt a sportprogramokon, vetélkedőkön. Megismerkedhetnek a paralimpiai sportágakkal, és értesülhetnek a rendszeres mozgássérült sport megyei lehetőségeiről és feltételeiről. A közösségi élet, az aktív mozgás rendkívül jó hatással van a mozgássérült emberek közérzetére, hangulatára; elengedhetetlen a sikeres társadalmi reintegráció szempontjából. A programok között szerepel a darts, kosárra dobás, szlalom és billenőrámpán áthaladás kerekesszékkel, íjászat valamint a mozgássérült embereket segítő kutyák bemutatója.

 

 

Szinyei Merse Pál és a XIX. századi mesterei - integrált kiállítás

Időpont: 2009. október 5. (hétfő) 10.00 óra

Helyszín: Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Székesfehérvár Oskola u. 10.

Kapcsolattartó: Róka Gyula – 22/505-986

A kiállítás időtartamának e napján a minden fogyatékossággal élő ingyen látogathatta a képtárt. Az esélyegyenlőség jegyében a képtár munkatársai és az Esélyek Háza igyekezett megteremteni annak a lehetőségét, hogy a fogyatékossággal élő emberek speciális igényeihez igazodva mutassák be a kiállítást. A látássérültek számára leíró tárlatvezetéssel készültek, emellett a siket és nagyothallók részére jelnyelvi tolmácsot biztosítottak, a mozgássérültek számára rámpák tették lehetővé a könnyebb közlekedést.

 

Boróka Alapítvány Esélynapja

Időpont: 2009. október 9. (péntek) 09.00 óra

Helyszín: Herceg Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola, Enying

Kapcsolattartó: Megyeriné Tóth Gabriella - 30/2169-696

Esély napot szervezett a BORÓKA Alapítvány azzal a céllal, hogy a sérült és ép gyerekeket közelebb hozzuk egymáshoz, valamint az egészséges életmód fontosságát hangsúlyozzák.
A gyerekek különböző fogyatékossággal élő emberek életvitelét segítő eszközöket próbálhatták ki, amellyel azt szeretnénk érzékeltetni, hogy milyen akadályokkal kell egy

látás-, hallás- vagy mozgássérült személynek mindennap megküzdenie.

 

 

Fehér Bot Napja

Időpont: 2009. október 15-16-17. (csütörtök-péntek-szombat)

Helyszín: Civil Szervezetek Regionális Szövetsége, Székesfehérvár Balatoni u. 8.

Kapcsolattartó: Szokó Zsolt - 22/318-700

A Fehér bot napja alkalmából három napos szakmai programot szervezett a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete. Az első napon a „városunk látássérült szemmel”a belváros akadálymentesítési bejárására került sor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vakok Egyesületével közösen. A második napon szakmai tanácskozás az esélyegyenlőségről, érdekvédelem, szervezetfejlesztés, életvitelt segítő szolgáltatások szervezés, míg az utolsó napon a program zárásaként a szervezetek meglátogatták a Fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyt.

 

Esélydíj átadás és fotókiállítás

Időpont: 2009. október 16. (péntek) 15.00 óra

Helyszín: Esélyek Háza, Székesfehérvár Budai u. 90.

Kapcsolattartó: Esélyek Háza – 22/505-986

Immár hagyományosnak tekinthető, hogy az Esélyegyenlőségi Hónap során nyújtott kiemelkedő teljesítményeket a szakmai egyesület Esély-díjjal jutalmazza. A díj egy magánszemély, egy civil szervezet, valamint egy kistérségi program szervezőjét illeti meg idén is.  A díjátadóval egy időben nyílt meg az VI. Esélyegyenlőségi Hónap rendezvényein készült fotókból álló kiállítás, amellyel az Esélyek Háza épületében várják a látogatókat.

Oldal nyomtatása