II. Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónap Programsorozat 2005
Ruhaadományozás
Az Esélyek Háza a partnerszervezetekkel közösen szemléletformáló esélyegyenlőségi programsorozatot szervezett, ezért a szeptember hónapot az esélyegyenlőség hónapjának hirdettük meg Fejér megyében. Olyan programsorozatot állítottunk össze, amely fokozatosan ráirányíthatja a szakmai közeg és a közvélemény figyelmét az esélyegyenlőség ügyére. 2005. szeptember 5-én az Esélyegyenlőségi Hónap ruhaadományozással vette kezdetét. Az Esélyek Házában magánemberek adományaiból összegyűjtött gyermekruhákat a Velencei Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon diákjai és lakói számára továbbította az intézmény. Az adományok különösen jó helyre kerültek, mivel az állami gondozott, gyámság alatt levő gyermekek ritkán jutnak új ruhákhoz. A gyermekotthonban egészen fiatal kortól gondozzák a gyermekeket, jelenleg 263 tanuló közül 114 az állami gondoskodásban nevelkedő gyermek. Az Esélyek Házával szembeni növekvő lakossági bizalmat fejezi ki az, hogy külön meghirdetett akciók nélkül is folyamatosan érkeznek adományok az intézményekbe. Az adományozó emberek számára megnyugtató, ha értesülnek a felajánlott ruhák felhasználásáról és az Esélyek Háza akcióit a sajtón keresztül figyelemmel tudják követni.
Esély Órák
2005. szeptember 7-én a Németh László Általános Iskolában a partnerszervezetek Alternatíva Mozgássérült Egyesület (AME), Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete (LÁRKE), Beszélő Kezek közreműködésével speciális osztályfőnöki Órákat tartottunk, három felső tagozatos osztály részére. Az Esély Órák speciálisan megtervezett toleranciaépítő foglalkozások. A fogyatékkal élő ember vezetésével zajló foglalkozásokon, beszélgetéseken speciális és audiovizuális eszközök segítségével ismerkedhettek meg a gyerekek fogyatékkal élő emberek élethelyzetével, valamint a kerekesszék használatával, a kerekesszékes emberek, vakok és siketek sportolási lehetőségeivel. Ezen kívül bemutatták a vakvezető-kutya feladatait és különböző alternatív kommunikációs eszközöket, mint például a siketek jelnyelvét és a Braille írást, sőt e napon került sor a JAWS számítógépes program bemutatására is, amely lehetővé teszi a vakok számára is a számítógép és az internet használatát.
Életmód nap
Az Esélyek Háza a Vizivárosi- és Pátkai Általános Iskolával integrált sportnapot szervezett 2005. szeptember 15-én. A program célja az iskolai testvérkapcsolatok létesítése a hátrányos helyzetű települések és a nagyobb városok iskolái között, valamint jó kapcsolatok generálása. A gyermekekre jó hatással van, ha egymás élethelyzetéről tapasztalatokat szereznek. Játékos formában közelebb kerül egymáshoz a falun és városban nevelkedő gyermek. A kialakult kapcsolatok később már önkéntesen szervezett programok alapjai lehetnek. A 400-450 gyermek a vetélkedők és versenyek mellett megismerkedhettek a vak, mozgássérült és siket emberekkel is, a feladatok során kipróbálhatták magukat olyan szituációkban is, amelyeket a különböző akadályokkal élő emberek nap, mint nap átélnek. Toleranciaépítő, szemléletformáló célja van a gyermekek és a fogyatékkal élő emberek közös programjának.
Esélyegyenlőség napja.
Közös rendezvényünk volt 2005. szeptember 16-án az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) Fejér megyei szervezetével. Meghívottaink listáján Fejér megye értelmi sérültekkel foglalkozó intézményei és civil szervezetei szerepeltek. Rendezvényünket támogatta mind a megyei, mind a városi önkormányzat, a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete és szponzorok. A lebonyolításban szakmai segítséget nyújtott az Arany János Általános Iskola és Speciális Szakiskola, továbbá az Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola; a programon résztvevő önkéntes segítőket is ők biztosították. Célunk egy olyan integrált rendezvény szervezése volt, melyen sérült és egészséges emberek egyaránt hasznosan tölthették el szabadidejüket, közösen vehettek részt különböző programokon (kézműves foglalkozások, sportversenyek, közbiztonsági verseny, elsősegélynyújtó, rendőr, tűzoltó bemutató), megismerkedhettek az esélyegyenlőség elvi és gyakorlati kérdéseivel. A fogyatékos embereket gondozó megyei intézmények vezetői "A fogyatékkal élő emberek társadalmi integrációjának elősegítése" című fórumon cserélhettek tapasztalatot.
III. Paraaktív nap
2005. szeptember 18-án az Alternatíva Mozgássérült Egyesülettel társszervezésben megrendezett program volt a Paraaktív nap. A rendezvény célja az volt, hogy a megyében élő mozgássérültek és ép embertársaik kimozduljanak lakásukból, közösen vegyenek részt a programokon, vetélkedőkön, mindemellett fontosnak tartjuk, hogy népszerűsítsük a paralimpiai sportágakat és a mozgássérült emberek számára a versenyszerű sportolási lehetőségeket. A különböző mozgási lehetőségek felkínálása mellet, a rendezvény lehetőséget adott kapcsolatok kialakítására és az egyesület valamint az Esélyek Háza tevékenységének megismertetésére, sőt, egyik állomása volt az országos légfegyveres kupa versenysorozatnak. Az Egyesülettel közösen szervezett júliusi kerekesszékes életmód nap adta az ötletet, hogy folytassuk a közös gondolkodást. A mozgássérültek tapasztalata az, hogy nagyon nehezen kimozdíthatóak otthonukból a mozgásukban akadályozott emberek. Azonban ha ezt mégis sikerül valahogy elérni, akkor a programra ellátogató ember a megszerzett élményeken felbuzdulva szívesen kapcsolódik be közösségi tevékenységbe. Szerencsére a rendezvényünk nemcsak a Székesfehérvárról, hanem az ország nagyobb városaiból is vonzotta az embereket. A közösségi élet, az aktív mozgás rendkívül jó hatással van a mozgássérült emberek közérzetére, hangulatára; elengedhetetlen a sikeres társadalmi reintegráció szempontjából.
„Esélyünk fotók tükrében”
Kiállítást rendezett az Esélyek Háza 2005. szeptember 21-én együttműködő partnerével, az Art Stúdióval. A kiállításon eddigi programjainkról, főként az Esélyegyenlőségi Hónapról készült fotókat tekinthették és tekinthetik meg még egy hónapon keresztül az érdeklődők
Önkormányzati Nap
2005. szeptember 24-én az Esélyek Háza, AME, LÁRKE, Beszélő Kezek, ÉFOÉSZ közös részvételéve az Önkormányzati napon. Az Esélyek Házával együttműködő, fogyatékkal élő embereket képviselő szervezetek bemutatkozása. Információs faházunkban az érdeklődőket tájékoztatták a szervezetek. Segítségnyújtás, tanácsadás volt a célja az Önkormányzati Napon való részvételnek.
Csörgőlabda bemutató
2005. szeptember 25-én a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesület (LÁRKE), Csörgőlabda bemutatójára, és az Alternatíva Mozgássérült Egyesület (AME) kerekesszékes tollaslabda bemutatójára került sor sérült és ép emberek közös részvételével. A közös sportolás a Tóparti Gimnázium tornatermében nyílt lehetőség. A fogyatékos emberek életében is nagyon fontos szerepet tölt be a mozgás, akár az egészség megőrzését, akár a szabadidő minőségi eltöltését vesszük alapul. A csörgőlabda vak emberek paralimpiai sportága. Célunk az volt, hogy az ép emberek is megismerhessék ezt a sportot. A LÁRKE tagjai a paralimpián szereplő csörgőlabdás sportolókkal közösen mutatták be a csörgőlabdázást. A játékba a gimnázium diákjai és a rendezvényre látogató érdeklődők is bekapcsolódhattak. A mozgássérült egyesület tagjai a kerekesszékes tollaslabdázással ismertették meg a közönséget. A speciális székek segítségével a tenisz és a tollaslabda is, biztonságosan űzhető a mozgássérült emberek által is. A rendezvényen a diákok és az érdeklődők is kipróbálhatták a speciális tollaslabdázást.
Esélyegyenlőségi Konferencia
Az Esélyegyenlőség Hónapjának záró szakmai rendezvényére a Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Konferenciára került sor 2005. szeptember 28-án, amely a vártnál nagyobb sikert hozott. Az Esélyegyenlőségi Hálózat segítségével a felmerült problémákra választ kereső plenáris ülés és problémamegoldó szekciók a Városháza épületében akadálymentes környezetben kerültek megrendezésre. A nagytanácsterem még soha nem látott annyi embert, mint amennyi érdeklődőt vonzott az Esélyegyenlőségi konferencia, valamint a délutáni szekcióüléseken is szép számmal vettek részt. Meghívottjaink elsősorban a megyei esélyegyenlőségi hálózatban velünk együttműködő szervezetek képviselői, és az érintettet és érdeklődő emberek, illetve szervezeteik voltak. A Konferenciának az esélyegyenlőségi problémákra fókuszáló jellege mellett, célja volt segíteni e tárgykörben az önkormányzatok és a Fejér megyében működő szakmai szervezetek, intézmények közti kommunikációt. A rendezvény részvevői, előadói: Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere, Szabó Gábor, Fejér Megye Közgyűlésének elnöke, Rauh Edit Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium esélyegyenlőségi helyettes államtitkára, Peresztegi Gergely Belügyminisztérium, Önkormányzati Gazdasági Főosztály főosztályvezető helyettese, Dr. Darvas Ágnes ELTE Gyermekjóléti Kutatóközpont vezetője, Jagasics Béla Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium Civil Kapcsolatok Főosztálya főosztályvezető helyettese, Molnár Tibor Iváncsa polgármestere, Borján Péter Kőszárhegy polgármestere Dr. Kulcsárné Kovács Katalin, Sárbogárdi Kistérség Miniszterelnöki Hivatal Nickl Gabriella, a Dunamenti Regionális Népfőiskola projektvezetője, Bereznai Csaba, NCA Közép-Dunántúli Regionális Kollégiumának elnöke, Kőnig Éva Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium, Pénzbeli Ellátási Főosztály.